Táborozás

Már lehet jelentkezni a CREDO szokásosan magas színvonalú nyári táboraiba. Idén is indul angol, készség és képesség fejlesztő illetve nomád tábor is.


Tantárgyi korrepetálások

Több mint 30 éves szakmai tapasztalat és kedvező ár a garancia arra, hogy az Ön gyermeke is sikeresen fogja venni az akadályokat, ha a CREDO tantárgyi korrepetálásait választja.


Főoldal / Szakirodalom

Szakirodalom

 
 

A következő cikk sajtó alatt. Közlés előtt tananyagként közreadva.

Csiky Erzsébet: Fejlődési zavarok korai felismerése

Nincs még egy olyan életszakasz, ahol a fejlődés olyan gyors, mint az első életévekben. Hónapról hónapra új készségek alakulnak ki, és nem mindegy, hogy milyen idegrendszeri szerveződésben, milyen kapcsolatrendszerben és minőségben. Ha kóros alapról, kóros irányba indul el a fejlődés, ez a személyiség minden dimenziójában diszharmóniát szül. Életünk első éveinek élményei egész életünkre kihatással vannak. Minél hamarabb ismerjük fel a problémát és kezdjük el a korai intervenciót, annál nagyobb az esélye a fejlődési ütem felgyorsításának, harmonizálásának. Megelőzhetőek a másodlagos, „ráépülő” torzulások. Ennek érdekében a csecsemőkkel és kisgyermekekkel foglalkozó szakembereknek - ha bármilyen rendellenességet észlelnek a fejlődésben- összehangolt munkával mindent el kell követni a korai intervenció érdekében.

Az intrevenció első lépcsőfoka a korai felismerés. Problémákra, rendellenességre, fogyatékossági állapotokra a következő szempontok alapján következtethetünk:

VIZSGÁLAT:
1. JELENTŐS ELMARADÁS AZ ÉLETKORI ÁTLAGHOZ  VISZONYÍTVA
2. A FEJLŐDÉSI PROFIL EGYENETLENSÉGEI
3. EGYÉNI SAJÁTOSSÁGOK FELTÁRÁSA
ANAMNÉZIS
4.  A PSZICHOMOTOROS FEJLŐDÉSI ZAVAR EREDTÉNEK FELTÁRÁSA

1. JELENTŐS ELMARADÁS AZ ÉLETKORI ÁTLAGHOZ VISZONYÍTVA

A fejlődés korai szakaszában (0-3 éves korig) a pszichés fejlődés mozgásfejlődésbe ágyazott. Ezért nevezzük ezt a periódust pszichomotoros fejlődésnek. A gyermekek fejlődését funkció érettségük szerint ítéljük meg. Ha elmaradásuk a normál fejlődésmenet és életkoruk viszonylatában 25 %- nál nagyobb, (például ha a 8 hónapos nem éri el a 6 hónapos, az 1 éves a 9 hónapos, a 2 éves a másfél éves, a 4 éves a 3 éves kori szintet) ez figyelmeztető jel arra, hogy a gyermek fejlődése akadályozott.  Minél későbbi életkorban tapasztalunk ilyen mértékű elmaradást, annál valószínűbb, hogy komoly problémáról van szó. A fejlettségi kor és az életkor viszonylatában kiszámítható a fejlődési kvóciens. (1lábjegyzet) Kutatási eredmények, és századunk klinikai gyakorlata matematikai statisztikai módszerekkel azt igazolták, hogy akinél a fejlődési kvóciens értéke 70 alatti, felveti annak a gyanúját, hogy a gyermek idegrendszerileg (esetleg súlyos mértékben környezetileg) károsodott. A 71-85 közötti fejlődési kvóciens más összefüggéseket tárhat fel. Ilyen mértékű fejlődési elmaradást a következő pszichés, és/ vagy környezeti tényezők okozhatnak:
1. látás-, hallás-, vagy enyhébb mozgás sérüléssérülés;
2. hospitalizáció, vagy hosszan tartó betegség (betegségi állapottal együttjáró testi gyengeség, fáradékonysággal, ami miatt nem érdeklődő, passzív.
3. szubkulturális környezet.(Érzelemszegénység, elhanyagoltság, kevés játék, szűk mozgástér, következetlenség, nevelési elvek ismeretének, és követésének hiánya, agresszivitás, stb.)

2. A FEJLŐDÉSI PROFIL EGYENETLENSÉGEI

A korai diagnosztikában csecsemők és kisgyermekek pszichés fejlődésének megítélésére fejlődési teszteket, vagy skálákat alkalmazunk. Ezek a módszerek négy funkcióterületen követik a funkcióérettséget:
                          - nagymozgás, illetve poszturális reakciók
                          - szenzomotoros koordináció
                          - beszéd
                          - éntudat- és a szociabilitás fejlődése

A négy terület mindegyikén külön-külön is meghatározható a gyermek fejlődési kora. Ezeknek az adatoknak a birtokában az életkorhoz viszonyítva megrajzolható a fejlődési profil.(lásd. pl.1.ábra). Az eloszlás grafikus ábrázolásával szemléltethető, hogy a megfigyelt gyermek általánosan, minden területen elmaradt, vagy csak bizonyos funkcióterületeken, és teljesítményei melyiken átlagon felüliek, átlagosak vagy átlagon aluliak.
A funkcióterületek megkülönböztetése azonban csak didaktikus szempontból indokolt. Valójában nem határolódnak el élesen egymástól. Nagyok az átfedések. Pl. Ahhoz, hogy egy gyermek képes legyen önállóan inni pohárból, bizonyos fejlettségi szinten kell lennie a nagymozgás-, a manipuláció- és a beszédfejlődés területén is. Az eredményes kivitelezés feltétele ugyanis, hogy önállóan tudjon ülni, képes legyen megtartani a poharat, és szomjúságát jelezze.

2./a Individuális különbségek a normál fejlődés területén

A négy funkcióterület viszonylatában a normál fejlődés területén is tapasztalhatunk individuális különbségeket. Már csecsemőkortól kezdődően viszonylag széles sávban szóródnak a teljesítmények. Ilyen példákról számolunk be a következőkben. 
                 
 - Nagymozgás, illetve poszturális reakciók 
Vannak olyan gyermekek, akik aktivitásukat főleg hely és helyváltoztató mozgásban élik ki. Ha ehhez a megfelelő környezeti feltételek is adottak (kellemes hőmérsékletű szobában nagy járóka, vagy leválasztott, pléddel borított sarok, később udvar, kert, játszótér és ilyen irányú szociális késztetés), akkor fejlődési tempójuk a nagymozgás területén felgyorsul. Az átlaghoz viszonyítva korábban, igen jó testtartással, jó koordinációs szinttel tanulnak meg kúszni, mászni, járni, szaladni és összetettebb mozgásformákat jól kivitelezni. Ugyanakkor viszonylag kevesebbet manipulálnak, és a mozgás adta funkcióöröm adta lehetőségeket jól kihasználva rövidebb időt szánnak például a felnőttekkel való kapcsolatteremtésre, vagy játékos manipulációra. (Ez nem azt jelenti, hogy érzelmileg kevésbé motiváltak. Mozgásban is lehetnek igen jókedvűek, és érzelmileg gazdagok!)
   
 - Szenzomotoros koordináció
Mások figyelme viszont elsősorban a tárgyi környezet felé irányul. Aktivitásuk inkább a kutató manipuláció, majd a konstrukciós játéktevékenység terén nyilvánul meg. Ez a tölti ki ébrenléti állapotuk legnagyobb hányadát. A környezet is szívesen felerősíti ezt a fejlődési irányt, miután ez a mai nevelési elvárások "divatjának" nagyon megfelel. Mindenáron értelmileg kívánják fejleszteni a gyermeket. (Mintha nem lenne legalább ilyen fontos, hogy jó mozgású, szép testtartású, választékos szókincsű, jól fogalmazó, harmonikus személyiségű, szociálisan beilleszkedni tudó felnőtt váljon belőle!) Az ilyen jellegű fejlődési tendenciát sokszor nem is annyira a gyermek spontaneitása, hanem a környezet hívja elő. Korán, és sokat ültetik őket, elhalmozzák szenzomotoros intelligenciáját fejlesztő „okosító” játékokkal. Mindennek következtében a fogás-, és a két kéz koordinációjának fázisai előbb érnek, mint a helyváltoztató mozgások, vagy az önkiszolgálás, beszéd és más kommunikációs formák.

 - Beszéd és az éntudat, szociabilitás fejlődése
A beszéd és a szociabilitás területén is előfordulnak a normál zónán belül kiugróan magas, vagy viszonylag gyenge funkcióérettségi szintek az egyéni hajlamok, vagy környezeti hatások nyomán.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az egyes funkciók kialakulási sorrendjében és minőségében az átlag populációban is nagyok az egyéni eltérések. A normál variánsoknál azonban az átlagtól való eltérés mértéke az életkor és a teljesítménykor viszonylatában, egyetlen területen sem több, mint 25%.  Ahol viszont nagyobb arányú, jogosan feltételezhetjük, hogy a normál ütemű, és tartalmú fejlődésmenet kibontakozását biológiai, és/vagy környezeti károsodás akadályozza.

2./b Fogyatékosság-specifikus fejlődési profilok

A fejlődési profil eltéréseinek funkcióterületenkénti elemzése választ adhat arra, hogy milyen rendellenességről van szó. Ismerünk sérülés specifikus fejlődési profilokat. Ilyen például a hallássérültek szórt készségstruktúrájának grafikus ábrája.

A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKRE JELLEMZŐ FEJLŐDÉSI PROFIL

A nagymozgások területén funkcióérettségük átlagos.

Funkcióérettek. Hely- és helyzetváltoztató mozgásai időben kialakulnak, mert a környezet iránt érdeklődőek. A vizuális orientáció motiválja őket a céltárgy elérésére, megszerzésére. Az akadályokat könnyen kikerülik, térbeli tájékozódásuk hamar kialakul.

Szenzomotoros koordinációjuk, manipulációs szintjük átlagon felüli.

Aktív ébrenléti idejüket sokkal inkább a konstruktív tárgyi tevékenység töltik ki, mint a a kommunikáció. Cselekvéses aktivitásukat nem zavarják meg hangélmények, például: csengetés, valaki szólítja, edénycsörgés, kutyaugatás stb.  A "csend" világában elmélyülten foglalatoskodnak. Tekintve, hogy a manipulációs tevékenységben a vizuomotoros koordinációnak van elsődleges szerepe sajátos élethelyzetükből adódóan ezen a téren gyorsabb ütemű és differenciáltabb a fejlődésük Funkcióérettség ( fogás fejlődési fázisa, két kéz koordinációja), és mozgás minőség (antigravitációs tónus eloszlás, koordináció, ritmus és gyorsaságszabályozás) tekintetében fejlődési koruk magasabb szintű az átlagnál. Később ebből adódóan praktikus intelligenciájuk is igen jó. Viszont a verbális előrejelzés és értelmezés hiányában a cselekvéses kapcsolatokat sem tudják elég differenciáltan értelmezni, nem tanulnak meg várni valamire, vagy előre tervezni. (Például, ha egy halló 2-3 éves gyermek, ha kutyájuk ugatását hallja, már feszülten figyeli az ajtót, várja ki érkezik. Ha arra számít, hogy édesapja, már elképzeli, hogy fogja őt üdvözölni, vagy hátha hoz neki valamit. Lehet, hogy eltervezi, ha belép, mindjárt megmutatja neki mit épített stb.)

Elsődlegesen a beszédfejlődésben van jelentős hátrányuk.

Hallássérülésük súlyosságának arányában szenvednek el szenzoros deprivációt. A hallókhoz viszonyítottan informciószerzési lehetőségeik szűkebb körűek. Kevesebb indítékuk van a társas kapcsolatok megfigyelésére, a kommunikációra. Még empátiás szinten sem élik meg a hangadás, a beszéd kapcsolatteremtő és élményszerző, örömforrásként szolgáló szerepét. Kimarad fejlődésükből a mondóka, mese, vers hallgatásának és tanulásának értelmet, érzelmet, figyelmet, képzeletet, fantáziát, moralitást formáló, és fejlesztő szerepe.

A szociabilitás területén elmaradásuk következményes.

A szociális beilleszkedés érdekében nevelésünk alapja az együttélés szabályaihoz való alkalmazkodás kialakítása, ezen belül a szokások kialakítása. Eredményessége elsősorban. a rendszerességtől, élményhez kötöttségtől függ, de jelentősen hozzájárul a sikerhez, ha az elvárásokkal kapcsolatos verbális instrukciók árnyaltak, érzelemmel telítettek, motiválóak. Fürdetésnél, öltöztetésnél, étkezés alkalmával, és a szobatisztaságra szoktatás folyamatában minden édesanya szeretetteljesen, élénken, szuggesztíven beszél gyermekéhez, élénk mimikával és gesztusokkal kíséri mondanivalóját. Buzdítja, tanítgatja, tréfálkozik, nógat, sürget, megfed, megdicsér stb.
A hallássérült gyermeknek ezek a helyzetek sokkal nehezebben, halványabban értelmezhetők Csak közvetlen szükségleteik alapján, erősebben motiválva helyzetekben ismerik fel az összefüggéseket (pl. nagyon éhes, és türelmetlenül, de élénken figyeli, hogy a kézmosástörlés, és asztalterítés után kap enni. Legközelebb már magától elkezdi a kézmosást stb.) Amikor nem értik meg, hogy miért nem azonnali a kiszolgálásuk, türelmetlenek. Gyakran egocentrikusa, öntörvényűek. A higiénés, és udvariassági szabályok összefüggéseit nehezen követik. Nem értik és nem is érzik a feléjük irányuló elvárások miértjét, célját, indokoltságát. Pl. köszönés, megköszönés, elkérés, udvarias elutasítás, bocsánatkérés stb. A szociabilitás területén tehát igen nagy a lemaradásuk. Én-tudatuk kialakulása késik, és kevéssé árnyalt.
A hallássérült gyermekekre jellemző teljesítményprofil önmagában is differenciál- diagnosztikai jegy. Természetesen nem az egyetlen, és nem is a leglényegesebb. A hallássérülést elsősorban orvosi diagnózissal kell verifikálni. Fülészeti, audiometriai vizsgálatra van szükség, majd korszerű, és komplex szakellátásra és terápiára (pl. hallójárat kezelés, hallókészülék használata, esetleg műtét, szurdo-logopédusi foglalkozás stb.) Ha mindez idejében, a beszédfejlődés szenzitív korszakában történik, akkor a habilitáció igen eredményes lehet. A profil arányai természetesen függnek attól is, hogy milyen a környezet viszonya a gyermek speciális szükségleteihez. Mikor vették észre a hallássérülést? Mikor kapott hallókészüléket? Viseli-e? Van e jó egyéni illesztéke? Mikortól, és folyamatosan részesül-e korai gondozásban, illetve szurdologopédiai fejlesztésben? stb. )

A LÁTÁSSÉRÜLT GYERMEKEKRE JELLEMZŐ FEJLŐDÉSI PROFIL

A külvilágból jövő információk túlnyomó része vizuális élményekből származik. A látás a mozgás indításában és szabályozásában kiemelkedő szerepet játszik. A csecsemő már az első élethónapban követi a mozgó tárgyakat, kezeit nézegeti, megtanul fogni, látóterében mozgatja a játékait és manipulációs tevékenysége helyváltoztató mozgásokra készteti  (megfordul, majd kúszik, mászik, szalad az elguruló labda után). A látásnak más szenzoros ingerekkel, és a  mozgásos  válaszokkal kialakuló koordinációja az értelmi fejlődés alapja. A humán fejlődés e domináns észlelési területének hiánya jelentősen korlátozza az élményszerzés lehetőségeket. Mint szimultán észlelés a tárgyakat, személyeket azonnali értelmezhetőséggel emeli ki a környezetből. Felkelti az érdeklődést, cselekvésre, ismeretszerzésre motivál. A tapintás és a hallás viszont szukcesszív észlelés. Nem ad módot az azonnali felismerésre. Bár figyelemfelkeltő, de sokkal halványabban, bizonytalanabb célirányossággal motivál célirányos cselekvésre. Ezért a vak és súlyos látássérült csecsemők általában passzívabbak, mint a látók. Lassan, bizonytalanul kezdenek tájékozódni és kapcsolatokat kialakítani. Fejlődésük sokkal inkább függ a környezettől, mint a látóké.

Legjobban a szenzomotoros koordináció területén maradnak el.

Látás hiányában kevés indíték adódik az alapfunkciók kialakítására. Pl. Ha leesik a csörgő egy vak csecsemő kezéből, az számára eltűnik. Nem érzékeli, merre kell a mozdulatait irányítani. Így például a nyúlást, felemelést, dobást, tologatást, ütögetést alig van lehetősége gyakorolni. Ezek a funkciók spontán nem is alakulnak ki, a környezet tanítja meg rá. Később a kézbevevéssel, érintéssel, simogatással igen finom tapintási diszkriminációs képességre tesz szert. Felületről, formáról, szomszédosságról. szimmetriáról stb. a két kéz által közrefogott térben modális és intermodális téren differenciált ismereteket szerez. Szerialitásban és a szimbolikus értelmezésben viszont messze elmarad a látóktól.

Fejlődésük a nagymozgás területén elsődlegesen és következményesen is akadályozott.

A következményes okok megegyeznek a szenzomotoros koordinációt gátló tényezőkkel. Ha egy csecsemő nincs arra motiválva, hogy keresse a kezéből kieső játékot - mert nem tudja, hová esett - akkor nemcsak a játék megfogása marad el, hanem az utánafordulás, utána kúszás folyamata is. Az is hátráltathatja helyváltoztatási szándékát, hogy sokszor okoz elmozdulása fájdalmat vagy félelmet (pl. beüti a fejét a járóka szélébe, lemászik a szőnyegről és egy ágy alatt találva magát, elmozdulva ismeretlen tapintású felülethez ütközik stb.). A mozgás tehát neki sokkal inkább a bizonytalanság, a félelem élményét jelentheti, mint funkcióörömöt, és a felfedezés varázsát. (Korai intervencióval természetesen mindez kivédhető!) Mozgásbeli elmaradottságukat, mozgásszegénységüket és ügyetlenségüket a fentieken kívül még az is magyarázza, hogy nem tudják mások mozgását élvezettel szemlélni, átélni és leutánozni. Elsődlegesen is elmaradnak ezen a területen, mert minden helyváltoztatásnál hiányzik a vizuális kontroll. Ezáltal nem tudják milyen irányú, mennyire erőteljes, milyen nagyságrendű mozdulatsort kell tervezniük a cél elérésére. (A látó például, ha egy lépcsősoron elindul, először a lába elé néz. Idegrendszere, mint egy „kompjuter”, a látási információ szerint azonnal leméri és megtervezi a lépcső magasságának, szélességének, a lépcsősor ívének megfelelő mozdulatsorokat. Beindul egy dinamikus sztereotípia. A továbbiakban nincs szükség tudatosságra, vizuális ellenőrzésre. De ha valami szokatlan akadály tűnik fel, pl. egy lyuk, azonnal ismét letekint. A vizuális információ alapján már egy új cselekvési terv születik, melynek eredménye, hogy könnyedén, biztosan, pontosan kikerüli az akadályt.). Erre a látássérültek ilyen kapcsolatrendszerben nem képesek. De viszonylag hosszabb fejlődési periódus eredményeként megtanulnak tájékozódni más minőségű szenzoros és mozgásos élmények alapján. Mégis elmondható, hogy nehezen értelmezik a téri relációkat (távolságot, mélységet, a magasságot), és testük kiterjedését, stb. Testsémájuk felfogása jelentősen megkésik, sőt előfordul, hogy még felnőtt korban sem teljes. Ez is oka annak, hogy én tudatuk általában nem 3, hanem inkább 5- 6 éves korra alakul ki.

A szociabilitás területén hasonló okok miatt szenvednek hátrányt.

Sokkal jobban meg kell küzdeni önállóságukért, mint a látóknak. A szokások kialakulása és az én tudat fejlődése terén a szenzomotoros koordináció elmaradottsága miatt jelentős hátrányt szenvednek el. Azáltal, hogy nem látják önmagukat, nem élik meg látással cselekvéseik hatását, hogy tevékenységeikben mindig mások segítségére szorulnak, sokkal önállótlanabbak, kiszolgáltatottabbak, és elmosódnak az "én határok". Az önálló étkezés megtanulásában motiválatlanok is. Megfosztva az étel, ital látványától, hiányzik a megkívánás az étvágygerjedés. Hosszabb az a fejlődési szakasz, amíg megtanulják szaglással, tapintással megtapasztalni a minőséget, és a mennyiséget. Tisztálkodásnál, öltözködésnél a mozdulatok adaptálásának lassúsága, bizonytalansága, pontatlansága számtalan kudarcélményhez vezet. Az eredményt sokkal halványabban érzékelik. Nem jelent számukra örömet egy szép, jól álló ruha, a fürdés után felfrissült, kipirosodott arc, stb.(Természetesen ezt is lehetne odafigyelő, gondos neveléssel, más érzékleti benyomásokkal pótolni!)

A MOZGÁSSÉRÜLT GYERMEKEKRE NINCS JELLEMZŐ FEJLŐDÉSI PROFIL

A csecsemő- és a kisgyermekkori pszichés fejlődés mozgásba ágyazott. A mozgássérültek korai pszichés sajátosságait ezért nem tudjuk megítélni, mert. van köztük olyan, aki egyáltalán nem tud a környezet hatásaira mozgással, mimikával válaszolni, mások halvány, és megint mások akik torz , vagy félreértelmezhető válaszreakcióikat adnak. Egészen más a spasztikus és megint más a hypoton gyermek aktivitási szintje és mozgásos viselkedése. A károsodás súlyossága és kiterjedése szerint egyéni viszonylatban is nagy a szóródás. Mindezek alapján érthető, hogy általános érvénnyel nem rajzolható mozgássérülteknél fogyatékosság specifikus fejlődési profil. Ha súlyos az állapot, akkor minden funkcióterületen nagy az elmaradás. Ha enyhébb, akkor szórványos. Amikor a kézmozgás és a beszédszervek beidegzése is érintett, még a szakember is nehezen tudja megítélni, hogy a gyermek mennyit és mit ért meg a környezetből, értelmes e, jól lát e , hall e?  Így ezen a fogyatékossági területen - főleg csecsemőkorban - gyakoriak a diagnosztikus és prognosztikus tévedések.

AZ ÉRTELMI FEJLŐDÉSÜKBEN VESZÉLYEZTETETT GYERMEKEK FEJLŐDÉSI  PROFILJA NEM JELLEGZETES, DE RÉSZLETEIBEN UTAL A PROBLÉMÁRA
 
Az értelmi fejlődésükben veszélyeztetett gyermekek fejlődési profilja csak a nevelési környezet tükrében értelmezhető A biológiai és súlyos környezeti ártalom akadályozhatja a megismerési készségek kibontakozását, és differenciálódását. Fejlődéslélektani kutatók veszélyeztetett újszülötteknél longitudinális, fejlődést nyomonkövető vizsgálatokat végeztek. Mérési és megfigyelési adataik elemezésével számos olyan viselkedési és funkciófejlődési eltérést tártak fel, amely előrejelzése volt a később diagnosztizált értelmi akadályozottságnak. Mégis óvatosnak kell lenni a korai prognosztizálással, mert a humán fejlődésnek 3 éves kor előtt csodálatos tartalékai vannak. Az idegrendszer korai szerveződésében ugyanis a genetikai adottságok, a sérült területek spontán regenerálódó képessége, és a pozitív, stimuláló környezeti hatások meghatározó szerepet játszanak. A kóros irányba induló kognitív fejlődést felgyorsíthatják, és harmonizálhatják. Ezért az első életévekben, a problémamegoldó gondolkodás megjelenéséig (kb. 2 1/2- 3v éves kor) szakmailag indokolatlan "értelmi fogyatékosságról " beszélni. (Később is csak fenntartással) Az intelligencia tesztek is csak 3 éves kortól mérnek. Mégis, a korai intervenció szempontjából nagyon fontos, észrevenni az ilyen irányú veszélyeztetettséget
 
Milyen figyelmeztető jelek utalhatnak erre?

 - A nagymozgás területén
az alacsony pszichés aktivizációs szint és a gyakori tónusszabályozási egyenetlenségek miatt nehezen és lassan indul el a fejlődés. A súlyosabban károsodott csecsemők esetleg hónapokig csak a hátukon fekszenek. Kihagynak, vagy csak kevésbé gyakorolnak be mozgásfejlődési fázisokat. (Gurulás, kúszás, mászás). A szülők általában  kb. 8 hónapos gyermeknél kezdenek kétségbeesni. (Ha nem kapnak szakemberek által legalább a felismerésben előbb segítséget!) Ekkor már realizálják, hogy baj van, mert már feltűnő az elmaradás. Ilyenkor még a magukra hagyott, laikus szülők is nagy igyekezettel tanítgatni kezdik gyermeküket: ültetgetik, állítgatják, lépegetni tanítják. A sok gyakoroltatással a gyermek meg is tanul ülni, állni, járni, de a spontán érési fázisokat kihagyva más minőségben. A tanítgatással kialakított mozgásformák ritmustalanok, és a fej-törzs, törzs és végtagok együttműködésében koordinálatlanok. A horizontális irányú helyváltoztató mozgások gyakorlatának hiányában nem erősödik meg a törzs izomzata, nem alakul ki az antigravitációs tónusszabályozás, görnyedt vagy merev a testtartással ülnek, állnak, járnak. De felülni, felállni nem tudják megtanítani őket. Bizonytalan az egyensúlyi helyzetük, gyakran elesnek. Mindez ép mozgáspályák sérülése esetén is jellemző. A horizontális irányú mozgásfejlődési fázisok általában kimarad a fejlődésükből. Mindez lehet csak az alacsony pszichés aktivizációs szint és a korai terápia elmaradásnak következménye, de elsődlegesen az idegrendszer sérülésének is. A két komponens  együttjárásával súlyos a mozgásfejlődésbeni elmaradás.

- A szenzomotoros koordináció területén
sokkal bonyolultabbak az összefüggések, és kisebbek az értelmileg akadályozottságra veszélyeztetett gyermekek spontán fejlődés esélyei. A manipuláció ugyanis elmélyült figyelmet, célirányosságot, összefüggések felismerését, tervszerűséget igényel. A konstruktív tevékenységet sikeresen végrehajtó gyermeknek értelmeznie kell cselekvéseinek, eredményét, és hatását. Idegrendszerileg sérülteknél az értelmi fejlődés előbb felsorolt jellemzői hiányozhatnak, vagy csak szórványosan, halványabb intenzitással jelennek meg. Az alacsony pszichés aktivizációs szint miatt ezen a területen is kihagynak, és kevésbé gyakorolnak be funkciófejlődési fázisokat (fogás, és a két kéz koordinációjának összerendeződése, a célirányosság kiviteleződésének tökéletesedése).  Célirányos nyúlásuk, fogásuk, kézmozdulataik differenciálatlanok, kevéssé eredményesek, pontatlanok. Így nincs sikerélményük, amely mentén tovább próbálkoznának Ezért nem csak tartalmilag, hanem technikai kivitelezés miatt is elmaradottak az értelmi fejlődést kibontakoztató manipuláció területén. A környezet sajnos ezekre a problémákra kevéssé figyel. Sokkal inkább az tűnik fel, hogy még nem ül, nem ál, jár, nem beszél, vagy, hogy nem tud csak pépes kosztot fogyasztani. Igaz a gyermek spontaneitásának hiányában nem is adódik alkalom a gyermek célirányos nyúlását, a fogás fejlődési fázisait fejleszteni. Ezek a gyermekek vagy nagyon passzívak, vagy igen nyugtalanok. Nem érdeklődnek a környezet történései iránt. Ritkán próbálkoznak, de ha ez elő is fordul, próbálkozásaik sikertelenek. Alig van olyan alkalom, amely előhívná a környezet spontán segítőkészségét. Kialakul egy olyan szülői attitűd, hogy elsősorban a gyermek testi gyarapodásával törődnek. Azt várják, hogy a növekedéssel, erősödéssel majd " okosodnak" is.(Sajnos ebben a téves elvárásban az orvosok és védőnők is sokszor megerősítik őket!).  Gyermeküket tehát inkább gondozzák, mintsem nevelik, fejlesztik.  Megetetik, megitatják, és nem törekednek arra, hogy nagy fáradtsággal megfogassák vele a poharat, kanalazni, falatot villára felszúrni tanítsák, vagy kedvet és alkalmat teremtsenek a ki-be rakosgatásra, építésre, gurításra, stb.. Öltözésnél, tisztálkodásnál nem serkentik együttműködésre. Pedig erre is nagy szükség lenne. A szenzomotoros koordináció harmonizálása, a sikeres cselekvések kiviteleztetése, értelmeztetése a megismerési folyamatok fejlődését segítené elő, és az értelmi akadályozottság szempontjából bizonyos mértékű prevenciónak számítana.  

 - Beszédfejlődésük is sajátosan alakul. 
Alacsony pszichés motivációs szint miatt már eleve kevés hangot adnak. Egészségesen fejlődő gyermekeknél a hangadás három különböző örömforrást jelent (mozgás- és hang-, és szociális élmény). Az idegrendszerileg károsodott gyermekek sokkal később, csak számos ismétlés és megerősítés után ismerik fel a saját hangadásukban a proprioceptiv és az auditív ingerek összefüggését, és még kevésbé azt, hogy vokalizálásukra a környezet válaszol. Az utánzás náluk csak sokszori megerősítéssel, kondicionálással, érzelmi motivációval váltható ki. Reakcióik is halványabbak, kifejezéstelenebbek és következetlenebbek. Ha nem részesülnek korai gondozásban, úgy torzul a beszédfejlődés menete, hogy differenciálatlanul, közlési és kapcsolatteremtési szándék nélkül, monoton jelleggel hallatnak hangokat, hangsorokat. Hátul képzik a hangokat, rekedtes színezettel. Ez azokra a gyermekekre jellemző, akik mozgásfejlődésükben súlyosan elmaradva hosszú ideig feküdtek háton. Náluk a későbbi életkorra is kondicionálódhat ez az artikulációs torzulás. A gagyogási periódus a legtöbb értelmi fogyatékos gyermeknél beszédfejlődéséből kimarad, vagy nagyon rövid. Aztán észrevéve az elmaradást, szülei sokszori ismételgetéssel, konkrét szituációban való értelmeztetéssel tanítgatják őket szavak utánzására. Így valóban megtanulják szavakat, de cselekvéses tapasztalatok hiányában, ezek jelentéstartalom nélküliek, vagy szegényesek. Az artikulációs hibáik (pöszeség) igen gyakori ebben a csoportban. Érzelmi motiválatlanságuk miatt intonációjuk is szegényes lehet. Idegrendszeri sérülésük miatt a beszéd ritmusában és a hangerő szabályozásában szintén eltérő a beszédminőség.

 - A szociabilitás területén nagyon nagyok az egyéni eltérések.
Gyakoroltatással, a szükségletekből adódó figyelemfelkeltéssel, érzelmi motivációval és tevékenységre serkentéssel, jó nevelési attitűddel idegrendszerileg sérült gyermekeknél is lehet eredményesen étkezési, szobatisztasági szokásokat kialakítani. Ha azonban a szülő a gyermek állapotát mintegy betegségként, vagy meglassúbbodott fejlődésként értékeli, és " nagy csecsemőként " eteti, itatja, stb., akkor az önkiszolgálás terén nincs fejlődés. A szülői attitűdök nagyon különbözőek lehetnek a túlzottan aggódó szülői magatartástól az elfogadón keresztül a rideg elutasítóig. De a gyermekek is nagyon különbözően reagálnak genetikai adottságaik, pszichés fejlődési szintjük, tapasztalati hátterük sokfélesége miatt.  A gyermekek között vannak érzelmileg nagyon élénken reagáló, de autisztikus magatartásúak is. Ezért lehetetlen ezen a területen általános jellemzőket találni a szokások és még kevésbé az "én tudat " kialakulásának idejére és milyenségére. Nagyon nagyok az egyéni különbségek a biológiai veszélyeztetettség mértéke és a környezeti hatások sokféleségének tükrében.


3. EGYÉNI SAJÁTOSSÁGOK FELTÁRÁSA

A hallási fogyatékos gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

A hallási fogyatékos gyermekek viselkedésének megfigyelése során feltűnik élénk tekintetük, mimikájuk és kifejező gesztusai. Három éves kor után rendszerint egyénileg kialakított természetes jeleket találnak szükségleteik közlésére, a környezettel való kapcsolattartásra. De mert ez is kevés arra, hogy közlési igényüket fedezzék, az, hogy nem értik meg őket gyakran dühreakcióit, negatívizmust vált ki. A tiltást, korlátozást szóbeli közlés alapján tudják értelmezni, ezért sokszor - önhibájukon kívül ¬fegyelmezetlenek, impulzívak, dacosak. Ugyanakkor nagy érdeklődéssel szemlélik, mi történik körülöttük, mit cselekszenek a hozzátartozóik. Szeretnek bekapcsolódni minden aktivitásba. Szívesen segítenek a házimunkában, ki-be kapcsolják a TV-t, a vásárlásnál berámolnak a szatyorba, otthon kirakodnak stb. Nagyon adnak a külcsínre. Szereznek szépen öltözködni, tiszták, rendezettek. A környezetüktől is elvárják mindezt. A színes, a szép, a kombinálhatóság elsődleges érték számukra. Ügyesek, leleményesek, általában jókedvűek, kiegyensúlyozottak. Élénk mimikájuk és tekintetük, és rendezett külsejük miatt igen vonzóak. Ha környezetük szeretettel veszi őket körül, ők is kedvesek, barátságosak. Mert sok környezeti összefüggést nem értenek meg, ezért gyakran bizalmatlanok. Mozgást, mimikát igen jól utánozzák, "pantomim művészként." lejátszanak eseményeket. A cselekvéses kapcsolatokat sem tudják elég differenciáltan értelmezni, nem tanulnak meg várni valamire, vagy előre tervezni. (Például, ha egy halló 2-3 éves gyermek, ha kutyájuk ugatását hallja, már feszülten figyeli az ajtót, várja ki érkezik. Ha arra számít, hogy édesapja, már elképzeli, hogy fogja őt üdvözölni, vagy hátha hoz neki valamit. Lehet, hogy eltervezi, ha belép, mindjárt megmutatja neki mit épített stb.)

A látási fogyatékos gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

A látás hiánya vagy csökkent volta sajátosan alakítja a kommunikációs készséget. Kifinomult hallással a látási sérült csecsemők minden hangforrásra élénken figyelnek. Ez jelenti számukra az információszerzés fő forrását. Élvezik a beszéd ritmusát, intonációját, dallamát. Kiérzik belőle a feléjük áradó szeretetet, aggódást, de nem olyan intenzitással, mintha látnák a hozzájuk beszélő arcát, mosolyát, mimikáját, szájmozgását. A hallott és utánzott szavak csak szórványosan telítődnek tartalommal, mert nem tudják azokat cselekvéses kapcsolattal, vizuális explorációval értelmezni. Jellemző, hogy náluk nem szavakkal, hanem szövegtöredékekkel, mondókákkal, dallamfoszlányokkal indul el az aktív beszéd. A szavak mögött gyakran nincs jelentéstartalom. Hiányzik a tapasztalat.
A gyermekek fejlődését korai gondozással harmonikusabbá lehet tenni. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy aránytalanságok alakuljanak ki a különböző funkcióterületek viszonylatában. Ha csecsemőkortól kezdve a halláson, tapintáson, szagláson keresztül megbízható, örömkeltő környezeti élményekben részesítenénk őket, hamar és differenciáltan alakulnának ki a szenzomotoros kapcsolatok. Olyan személyiségvonások, mint passzivitás, félénkség egyáltalán nem lennének jellemzőek. Csökkentlátóknál a látásproblémát korrigáló szemüveg minél korábbi viselésével látványos a habilitáció sikere.

Az értelmi fejlődésben veszélyeztetett gyermek viselkedésének egyéni sajátosságai

Idegrendszerileg sérült gyermekeknél a fejlődési elmaradás jellege és mértéke, a fejlődési dinamizmus egyenetlenségei igen nagy szóródást mutatnak. Az egyes funkciók kialakulásában, sorrendjében és minőségében is nagyok az egyéni eltérések. Kórfejlődéslélektani szempontból tehát nem lehet igazán egységesíteni e kórkép jellemzőit. Néhány általánosan jellemző viselkedésbeni sajátosságot mégis felsorolunk.
- Lazább, halványabb, differenciáltalanabb a környezettel való kapcsolatuk. Motiváció szegények, nincs késztetésük közelítő mozgásokra (hasra fordulás, kúszás, mászás, nyúlás, fogás). Nem próbálkoznak személyek, tárgyak elérésére. Ez nemcsak az érdeklődés hiányával, hanem a magasabb ingerküszöbbel is magyarázható.
- Gyakori, hogy sztereotip túlmozgásokkal pótolják a célirányos aktivizáció hiányát. Jaktálnak (A jaktáció latin eredetű szó, jelentése: dobni, dobálni. Sztereotip mozgások, primitív örömszerzés. Ahogy a gyermek " dobálja" magát, a maga keltette vestibuláris ingerléssel örömet szerez magának.), vagy ruminálnak (garat ingerléssel, hányinger keltése). Ez passzivitásukból, "tompaságukból", indítékszegénységükből adódik.
 A jaktálás ép idegrendszerű hospitalizált gyermekekre is jellemző. Mind náluk, mind a sérülteknél azt jelzi, hogy a gyermek élményszegény, örömtelen. A cselekvésszegény, passzív, környezetére alig figyelő, jaktáló gyermek csak halványan, bizonytalanul, kevés információ felvevésével, torzan éli meg az őt körülvevő világot A tevékenységének ez a formája "üresjárat",  a fejlődést nem serkenti, inkább  hátráltatja. Ezért fel kell figyelni arra, hogy egy csecsemő vagy kisgyermek passzív, érdektelen és jaktál. Hasznos, ha megtanítják a hely és helyzetváltoztató mozgásokra. Megfigyelhető, hogy a mozgással az ismeretszerzés élménye jelentősen fellendíti a pszichés aktivitást, és a fejlődésben pozitív változást eredményez. Ilyenkor a környezeti adottságoknak is nagy szerepe van. Ha mozgás közben az alacsony ingerküszöbre való tekintettel viszonylag erős, karakterisztikus, de kellemes és hasznos benyomások érik: pl. el tud érni egy nekik tetsző virágot, vagy még inkább egy megkívánt „csokiszeletet”, vagy egy guruló labdát, a sikerélmény új próbálkozásokra serkenti.   Aktívabbá, érdeklődőbbé válik, értelmi fejlődése felgyorsul.


Csiky Erzsébet: Koraszülöttek tanulási problémáinak elemzése biológiai és környezeti hatások tükrében

A koraszülöttek a WHO ajánlása szerint olyan újszülöttek, akik a 37. terhességi hétnél (259 napnál) korábban jöttek a világra. Az éretlenség arányában csökken életbenmaradási esélyük, és nő a perinatális komplikációk esélye. Biológiailag különösen veszélyeztetette a 32-34. terhességi hét előtt születettek, az " igen éretlenek".(Testsúlyuk a Lubchenko skála szerint 1250 gr alatti. Ezért a szakirodalomban „igen kissúlyú újszülött " elnevezéssel is szerepelnek). Veszélyeztetettségi indexük az éretlenség, az alacsony születési súly miatt hangsúlyozottabb. Életfontosságú szerveik még működésképtelenek és szervezetük kevésbé ellenálló a fertőzésekkel szemben. Az éretlenség következménye lehet az újszülöttkori hipoxia, sárgaság, aspirációs tüdőgyulladás, lehűlés, a vércukorszint szabályozatlansága miatt hipoglikémia stb. Súlyos esetekben a hipoxia pontszerű, diffúz agyvérzéshez vezet. Tünetei: görcsös állapotok és kóros neurológiai eltérések. Perinatális intenzív ellátás nélkül életbenmaradási esélyük igen csekély.

Érett, intrauterin hipotrófiások közé sorolhatók azok a kisdedek, akik a 37. gesztációs hét után születtek, de méhen belüli fejlődésük elégtelensége miatt születési súlyuk 2500 gr. alatti Testhosszuk, szerveik működése az újszülöttkori az érettségi szintnek megfelel. A méhen belül elszenvedett hiányállapot miatt (a placenta részleges, vagy teljes elhalása következtében) elkínzottan, betegen születnek (annál betegebben, minél tovább tartott a hipoxiás, veszélyeztetett állapot). Magzati életükben idegrendszerük károsodhatott: hipoxia, toxikozis stb következtében. Azonnali gondos, szakszerű, intenzív orvosi ellátásra, infuzióra szorulnak. Legyengült fizikai, egészségi állapotuk miatt fokozottan veszélyeztetettek perinatális ártalmakra.
(A koraszülöttek között vannak olyanok, akik méhen belül sorvadtak, és éppen az anyai szervezet vészjelzése alapján indult meg korábban a szülés. Ők halmozottan veszélyeztettek, mert éretlenek és méhen belül sorvadtak is.)
A biológiai veszélyeztetettség differenciálása mellett ma már lényegesnek tartják a környezeti tényezők szerepét is. Hamis eredményhez vezet minden olyan kutatás, amely egyoldalúan csak a biológiai ártalmak következményének fogja fel a normáltól eltérő fejlődést.
Ez fokozottan érvényes az éretlen, vagy sérült idegrendszerrel született újszülöttekre. A tanulási és viselkedési zavar kialakulásában a biológiai tényezők összhatásának differenciált elemzését számos kutatócsoport tartotta szem előtt. Egy bizonyos életszakaszra jellemző biológiai és pszichés érettségi szint csak az előző állapot, és az arra ható külső tényezők interakciója alapján értékelhető. A fejődés implikációi korántsem egyértelműek koraszülötteknél. Sajátos élethelyzetbe születnek. Az éretlen szervezet számára az extrauterin környezethez való biológiai alkalmazkodás nagy megterhelést jelent. Inadekvát módon történik a már működőképes szenzoros apparátus ingerlése. Újszülött- és csecsemőkorban a gyenge, éretlen, esetleg beteg testi állapottal, a kórházi körülményekkel kapcsolatosan a fekvő testhelyzet, és a  mozgásszegénység jellemző  Hang és fényélményeik az első élethónapokban magzati érettségükhöz viszonyítva igen erősek, inadekvátak, kellemetlenek. Az anya-gyermek kapcsolat sajátosan alakul (lásd: Ranschburg cikk részletei.) A biológiai és környezeti veszélyeztetettség sajátos együtthatásából következik a koraszülöttek és az intrauterin hipotrófiások későbbi  mentális, viselkedési mozgás- és nyelvi problémája.

2. Mozgáséretlenség, mozgáskoordinációs zavarok

A nagymozgás, és a finommotoros koordináció területén való elmaradás okai, és következményei
A kúszás és a mászás vonatkozásában nem lehetett a koraszülött és az intrauterin hipotrofiás csoportokban az érési időpontokból átlagot számítani, mert sokuknál ez a mozgásforma kimaradt a fejlődésből, vagy más volt a fejlődésment sorrendisége. Sokan a mászást a járás tanulása után kezdték gyakorolni.
Az 5 éves kori utóvizsgálati eredményeink azt mutatták, hogy a nagymozgás a vizuomotoros koordináció területén a 32, gestációs hét előtt született csoportnak volt - a legalacsonyabb teljesítmény kvóciense: MQ:77, Bender ÉP:37. Ennek elsődlegesen az idegrendszer éretlensége lehet oka, de legújabb kutatások szerint az éretlenségből adódó újszülöttkori periventrikuláris vérzés is sok esetben előfordul, és így organikus eredetet is feltételezhetünk.  Koraszülötteknél gyakori a tónuseltérés oldali differenciával. Az alsó végtagok feszesebbek, mint a törzs és a felső végtagok izomzata (extenziós túlsúly). Hiányzott az álló helyzetben való topogás, a kapaszkodás közbeni játékos mozgások: leereszkedés-felállás, ide-oda lépegetés ismételgetése, a járóka rácsában fogódzva a körbelépegetés, a törzs hintáztatása stb. Nem ezekkel a mozgásokkal, nem önálló próbálkozásaik révén, hanem tanítgatással, másra támaszkodva, az önkorrekció kizárásával gyakorolták a lépegetést. Az antigravitációs tónuseloszlás egyenetlensége, az éretlen koordinációs készség, bizonytalan egyensúlyi helyzet és ritmustalanság miatt először gyors egymásutáni, szaporázó lépésekkel haladtak. Az előredőlő testhelyzet miatt a lépések felgyorsultak és bizonytalan egyensúlyi helyzetük miatt gyakran elestek. A lassítás, fékezés sokkal tovább jelentett számukra problémát, mint az éretteknél. Sokszor 4-5 hónap is eltelt, míg járásuk begyakorlott funkcióvá vált (Érett idegrendszerű gyermekeknél ez néhány hét.) A járás, igen komplex helyváltoztató mozgás. Tónuseloszlást, koordinációt, ritmus és gyorsaság szabályozást igényel.  A súlyponti helyzetet lépésenként kell változtatni. Az idegrendszeri éretlenség  és a sajátos nevelési körülmények miatt megkésett a járás funkció érettsége, főleg a mozgás minőségek vonatkozásában.
A biológiai okok mellett mozgásfejlődési éretlenségeikhez, és zavaraikhoz környezeti tényezők  is hozzájárulhatnak. Az érett újszülöttekhez viszonyítva a magzati fejlődés időbeli rövidsége, majd a neonatológiai intenzív ellátás körülményei miatt lényegesen kevesebb vesztibuláris ingerlésben részesültek. Ennek következtében az izomtónus antigravitácós szabályozása késett. Az első élethónapokban nem érték szenzomotoros koordinációra, mozgásos válaszadásra késztető pozitív ingerek. Túlsúlyban csak olyan fényhatások érték, amelyek még a szemkontaktus kialakítására sem voltak alkalmasak. Az éretlenség, gyenge egészségi állapot miatt alig volt kapcsolatuk a környezettel. A kórházból történő hazajövetel utáni adaptációs hetekben betakargatva szinte állandóan a kiságyban tartották őket, félve a megfázástól, felfázástól, fertőzéstől. Nem merték ringatni, forgatni, hintáztatni, felvenni és sétálni vele a lakásban, lubickoltatni fürdetés közben.  Annyi megpróbáltatás után nem mertek olyan bátran, természetesen bánni a csecsemővel, mint ahogy az egy érett, egészséges újszülöttnél már a hazavitel utáni napokban szokásos. Később sem vitték el őket sokáig sétálni, vendégségbe, hónapokig nem merték kitenni a járókába, játékok közé. Nem motiválták őket játékra, cselekvésre. Ébrenléti idejük legnagyobb része a gondozási műveletekben való passzív részvétellel telt el. Ezért voltak mozgásszegény állapotban, és hagytak ki fontos mozgásfejlődési fázisokat a nagymozgás és a finommozgás terén is.  Sajnos még szakemberek (gyermekorvosok, védőnők) sem ismerték fel annak a veszélyét, hogy tanítgatva, és nem spontán, egyéni fejlődési ütemben tanultak meg az igen éretlen idegrendszerű koraszülöttjeink ülni, állni, járni. Együtt örültek a szülőkkel, mondván, hogy lám behozza eddigi elmaradását. Nem elemezték a kialakult mozgásforma minőségi jellemzőit, az érés és tanulás egyensúlyi zavarának káros következményeit.
A 34. terhességi hétnél korábban születetteknél a perceptuomotoros teljesítményekben a statikus és a dinamikus egyensúly és a kézügyesség még 6 éves korban is igen gyenge. 5 éves korban még sokukra jellemző volt a merev, ritmustalan, rossz koordinációjú volt a mozgás;  a sebesség-, ritmusszabályozási, téri orientációs zavarok ( Az 1-5 éves viszonylatban javuló tendenciával.) Jellemző volt rájuk a testséma kialakulatlansága, és az ebből fakadó téri orientációs zavarok. 

A bioritmus zavarai éretlen és/vagy patológiás újszülötteknél.

 - Étkezési-emésztési zavarok
Feltételezésünk szerint a bioritmus zavarai külső és belső tényezők bonyolult összhatásából ered. A magzati szinten szerveződött idegrendszeri állapot hirtelen igen erős, inadekvát ingerlésnek van kitéve. A fejlődés és érés egyensúlya felborul. Még nem érettek a feltétlen reflexek, például a szopás és a nyelés, ezért művileg kell beavatkozni a táplálás, lélegzés, méregtelenítés folyamataiba. A már érzékeny szenzoros csatornákon mennyiségi, minőségi és intenzitási szempontból is inadekvát ingerek érkeznek a központba. Táplálkozásnál például nem az íz, hő, nedvesség érzékelése, hanem a szonda lenyomása, a cső szájtéri jelenléte által keltett nyomásérzet. A környezeti hatások: a hospitalizáció, a szopási élmény hiánya, az anya-gyermek kapcsolat zavara, és a minderre ráépülő nevelési bizonytalanságok és hibák ugyancsak jelentősen, és sajátosan befolyásolják a táplálkozási és emésztési ritmus kialakulását. Az amúgy is szorongó, és szerepében bizonytalan anya első élményei nem a szoptatás gyönyöre, a megelégedettség, hogy gyermeke általa jóllakott, és intim kapcsolatukban megnyugodva mély álomba szenderült. Többségük nem tud szoptatni. Napközben, de még éjjel is sokszor és sokféleképpen próbálkoznak gyermekük etetésével. Nevelésük, gondozásuk elsődleges célja, hogy sokat egyen, mert kicsi és gyenge. Koraszülöttek anamnéziseiben különleges etetési és altatási szokások hosszú sora, széles variációja szerepel. Gyakori, hogy éppen ezekkel fárasztják ki a csecsemőt, és teszik örömtelenné az étkezési folyamatot. Már a kórházban is negatív, és meghatározó élmények voltak a szondán keresztüli táplálás, majd a nyelési és szopási reflex érését serkentő „anyatej csöpögtetési” kísérletek sokszori, negatív hatásai. Hazakerülve sem öröm számukra az evés. Éhségérzetükhöz, emésztési ritmusukhoz nem alkalmazkodik a környezet. Nem az a fontos, hogy milyenek az ízek, a tálalás, az együttes élmény, csak az, hogy sokat, sokszor és minél táplálóbbat egyen. Ezért sietve szinte „döntik”a tápszert a cumisüvegből. Nem hagynak időt arra, hogy a gyermek érintgesse az üveget, az anya arcát, ruháját, vagy hogy figyeljen az anya mosolyára, mimikájára, a hozzá beszélőre aki bíztatja, vagy türelemre inti, vagy örömét fejezi ki, ha vannak önálló segítő mozdulatai. A „siker” érdekében gyakran lefogják a kezét. Nem, vagy alig tartanak szüneteket. Később a kanállal etetésnél is az anya diktálja az evés ritmusát. Jellemző anyai magatartás az is, hogy minden vonatkozásban kezdetben igyekeznek megfelelni a kórházban látott higiénés elvárásoknak. Ha a csöppség szája kicsit is maszatos azonnal letörölik. A félrenyelés félelme miatt sokan oldalról mélyen benyomják a cumit a szájba, így az ajkakat nem érinti, vagy csak kis felületen. Kevesebb időt hagynak a gyermek próbálkozásainak. Az ételbe belenyúlni, markolni, morzsolgatni, elkenni, kavargatni alig van a gyermeknek alkalma. Kimaradt a normál fejlődésben oly fontos szájtéri érzékelés szakasza a szopás, és az előbb felsorolt élmények hiányában. Ez a kényszeres tisztaság később a fertőzésektől való félelmükben szokásukká válik.  Csecsemőkorban gyakran túletetik őket, és nagyon meghíznak. Amikor viszont már önálló akaratukat érvényre tudják juttatni, elutasítóak, válogatósak, rossz étvágyúak. Az édesanyák, mert már nem tudják „tömni” őket, de hogy mégis gyarapodjanak, hagyják, hogy rendszertelenül csipegessenek, nassoljanak”. Többségük nem a családdal együtt, hanem külön, ölben vagy kisasztalnál étkezett még öt éves korban is. Nem volt ritka eset, hogy a gyermek nem is ült le asztalhoz, hanem jártában-keltében az anya egy-egy falatot „becsempészett” a szájába. Megszokják a rendszertelen evést. Főtt ételből, szendvicsből alig fogyasztanak. Inkább sokat isznak, gyümölcsjoghurtokat, csokoládét majszolgatnak. Gyakoriak az emésztési zavarok. A rendszertelen, örömszegény étkezések miatt 2 éves kortól ismét gracilisak, sőt gyakran soványak. Öt éves kori vizsgálataink idején az igen kissúllyal születettek 62 százalékánál 10 percentil alatti volt a testsúly.(A testhossz csak 42%-nál volt ilyen értékű.) Érdekes lenne ebben a vonatkozásban megvizsgálni a biológiai okok szerepét is. A koraszülött csoportban vizsgáltjainknak csak 18 %-a tudott családi asztalnál önállóan, tisztán kanállal és villával enni, míg a kontrollcsoportban 86 %.

 - Alvás zavarok
Az alvásproblémák is az első élethónapokban átélt korai élményekben gyökereznek. Az intenzív osztályokon éjjel teljes erejű a világítás, folynak az ápolási, gondozási műveletek. Hajnalban megkezdődik a takarítás, a műszer ellenőrzés stb. Sokszor a fürdetésre és az etetési próbálkozásokra inkább este, éjjel, és korareggel van idő. Ezeknek nincs kialakult időbeli, és minőségi rendje, hiszen változóak a feladatok. A sokrétű történésekkel járó hangingereket rendszertelenségük miatt nem lehet megszokni, alapzajként megélni. Az ápolási, gondozási folyamatok sem követhetik a napi ritmust, mer sorrendiségük, időbeliségük az intenzív terápiában részesülő gyermekek aktuális állapotától függ. Mindezek megzavarják az alvási ritmus kialakulási folyamatát. Sok szülő elmondta, hogy a kórházból hazakerült koraszülött éjjel nem aludt el sötét szobában, az éjszakai csendben. Lassan, fokozatosan szoktatták őket az otthoni körülményeihez. Voltak, akik a kórházi élmények és a gyermek későbbi éjszakai álmatlanságának összefüggését nem ismerték fel. A krízis élményt átélt, anyai szerepében bizonytalan, aggódó édesanyák az álmatlanságot úgy értelmezték, hogy gyermeküknek biztos valami baja van. Felvették, ringatták, újra és újra megpróbálkoztak etetésükkel, itatásukkal, kétségbeestek, orvoshoz vitték őket.  Vizsgálati mintánkba volt 3 olyan anya, aki éjjel, 10-nél több alkalommal etetgette koraszülött csecsemőjét várva, hogy abbahagyja a sírást, hogy elaludjon. Mindketten végül a kimerültségtől aludtak el.  Sok anya szorongásában még akkor is odament éjjel a babához, ha nem sírt. Meghallgatta, hogy jól lélegzik-e, betakargatta, tisztába tette noha, erre nem volt semmi szükség. Sokan  maguk mellé a vették ágyukba, vagy úgy rendezték át az életüket, hogy egy szobában aludtak a gyermekkel, az apa pedig külön. Bonyolult altatási szokásokat alakítottak ki. (Az együttalvás a kissúllyal született csoportban 34 vizsgáltunknál még 5 éves korban is jellemző volt. A kontroll csoportban 2 éves kor után ez nem fordult elő.) Végül sem ő, sem a gyermek nem aludt eleget és nyugodtan éjjel. Kialakult az inverz alvás: több ideig aludtak nappal, mint éjjel. (Ez sokszor az anyákra is vonatkozott, mert nappal kevésbé szorongtak, és délutánonként rövid időre, többször ők is elszundítottak.)
Az éjszakai rövid alvási szakaszoknak elsődleges oka még az is, hogy a gyermekeket sokat fektették, az anya-gyermek kontaktus nem volt elég motiváló gyermek hely és helyzetváltoztató mozgásaira, érdeklődésük felkeltésükre. Keveset tevékenykedtek, játszottak. A kevésé aktív éber állapotot nem váltotta fel az idegrendszer természetes szabályozása révén az elfáradás, az elálmosodás, elalvás, majd a mély alvás. Éjszaka ha, hiányzott az anyai közvetlen közelség, a megszokott alapzajok, felszínes alvásukból gyakran felébredtek. Nem alakult ki az alvási és éberségi állapot napi, és éjszakai ritmusa. Vizsgáltjaink között gyakran láttunk kialvatlan, fáradt gyermekeket. Csecsemőkorban irritabilisak voltak. Ez talaja volt a későbbi dekoncentráltságnak, hipermotilitásnak és az érzelmi-, indulati labilitásnak.

3. Szociabilitás

Az első életévben a Brunet Lézine teszt szociabilitás területén mért részkvóciense is összefüggést mutat a később kialakuló tanulási zavar tüneteivel. Ez a születés utáni éretlenségből adódó adaptációs nehézségekből, hospitalizációkból. és koraszülötteknél az anya-gyermek kapcsolat problémáiból adódik. Az első két oki tényezőről már szóltunk. Az anya-gyermek kapcsolat kialakulásának sajátosságairól a kutatásainkból szerzett információinkról még nem. Ezek a sajátosságok korántsem általános érvényűek, de igen gyakoriak.
Eseteink körülbelül egy harmadában biológiailag veszélyeztetett újszülöttjeink veszélyeztetett terhességből születtek. Az anyák már a szülésig is félelmeket, bizonytalanságot éltek meg, sokat kellett orvosi ellenőrzésre járniuk. Egész más lelkiállapotban várták a babát, mint aki abban a biztonságban él, hogy magzata egészséges, jól fejlett, és bizonyára egy gyönyörű újszülöttként hozhatja a világra. A koraszüléssel aztán tovább folytatódott zaklatottságuk, aggódásuk. Ezek az édesanyák azt figyelték az újszülötteken és az orvosi, nővéri véleményekből azt igyekeztek kiolvasni, hogy nincs-e a gyermeknek valami fogyatékossága, betegsége. Kevéssé voltak bizakodóak. A másik kétharmada a koraszülő édesanyáknak röviddel a szülés előtt, vagy hirtelen, meglepetésszerűen élte meg a traumát, hogy valami rendellenesség éri, megszakad a terhessége idő előtt. Ez bizonytalanságot, szorongást váltott ki az anyából. Krízis élményével magáramaradt, mert az orvosoknak sürgős teendői voltak. A hozzátartozók ebben a váratlan helyzetben szintén nem tudtak helytállni. A helyzet megítélésében bizonytalanok voltak, kapkodón, ellentmondásosan viselkedtek (vagy ijedtek voltak, vagy bagatelizálták a helyzet veszélyeit). A házastársnak nem volt elég ideje az anyával sokat törődni, mert ebben a helyzetben sok elitéznivaló hárult rájuk. Neki is váratlan, aggódásra okot adó körülmény volt gyermekének túl korai érkezése, kicsinysége, veszélyeztetettsége.  A feleségétől elszakadva, magányosan, a szorongással telve nem tudott lelki támaszt nyújtani. Az anyákban ilyenkor sok ellenmondó érzés kavargott. Kérdések fogalmazódtak meg: Miért történt? Miért pont velem történt? Keresték az okokat. Megindult a bűntudatképzés, vagy vádaskodás a környezet felé. Eleinte sokkal inkább magukkal, mint a gyermekkel voltak elfoglalva. 
 Mindkét koraszülő anyánál késett az anya-gyermek kapcsolat kialakulása. Anyaságukban biológiailag és lelkileg is éretlenek voltak. A szülést követő hetekben, hónapokban a terhesség alatti szoros biológiai szimbiózist nem váltotta fel a testi, érzelmi szoros együttlét. Fizikailag túl sokáig voltak távol gyermeküktől. Látogatások alkalmával kívülről, idegenül szemlélődtek az intenzív osztályon. Azt élték meg, hogy az egészségügyi ellátás felel a gyermekért, és ők, mint anyák nem tehetnek jóformán semmit a gyermekért, alig van felelősségük. Megfigyeltük, hogy ezek az édesanyák hónapokig nem a keresztnevükön emlegették, vagy szólították a gyermeküket, nem beszéltek hozzájuk, féltek őket felvenni (ha meg volt nekik engedve). Érett újszülötteknél az előbbiek már az első életnapokban természetes megnyilvánulások. Legutóbb azt éltem meg, hogy egy anya Halász Judit kazettát hozott az inkubátorban fekvő gyermekének. Nem érezte meg, hogy minden hangélménynél értékesebb neki, ha ő szól hozzá, ő énekel neki. Ezt az érett anyák ösztönösen megérzik, és spontán „jön belőlük”. A koraszülött gyermek is sajátosan hatott a környezetére. Más reakciókat, érzelmeket váltott ki. Az érett újszülöttnek már van egy karaktere. Pufók, vagy hosszú, sovány, vagy törékeny gracilis, aluszékony, élénk tekintetű, vagy álmodozóan messzetekintő, sokat és erősen szopik, vagy kényelmesen szüneteket tartva. A szülők és a látogatók általában megbeszélik erről a megfigyeléseiket, hasonlítják, mint tulajdonságokat valakire a családban. A baba külsejét is gyönyörködve szemlélik, és keresik családi vonásokat. A fül, ajak, köröm formája ebben biztos támpontnak tűnnek. Minden családnak az övé a legszebb, a legsikerültebb. A csírázó szülői szeretetbe büszkeség vegyül. Koraszülötteknél ez nincs így. A gyermekkel kapcsolatban ami szóba jöhet, az elsősorban élet és egészségi esélyei.  Erről legfeljebb közvetlen hozzátartozók beszélhetnek egymással őszintén, de mivel nagy a bizonytalanság, inkább kerülik a témát. A magzati külső még rejti a családi hasonlatosságokat. A koraszülött igen erőtlenül sír, sírásának nincs jelző értéke. Nincs szemkontaktus. Orvosok, ápolók olyan információt adnak például, hogy „..túl van-e az életveszélyen”; „…szerencsére, a szemészeti lelet egyelőre negatív”;  ”... már levehették a lélegeztetőgépről”; „…elindult a súlygyarapodása stb. Ezek mind a pozitív értesülések, de sajnos gyakoriak a negatívak is. Ezek mind a test állapotról szólnak, nem árulnak el semmit arról, hogy ki is az ő gyermekük.
Amikor hazavitték a gyermeket, tele voltak félelemmel, hogy képesek lesznek-e a felkészült, komplex kórházi ellátást helyettesíteni. Túl nagy felelősséget éreztek. Tépelődtek, hogy megfigyeltek-e jól mindent a kórházban: hogy kell a kicsivel bánni, etetni, fürdetni stb. (Ők nem hagyatkozhattak egyértelműen a csecsemőgondozási szakkönyvekre, mert nekik speciális teendőik is voltak. Ezeket elbocsátáskor néhány orvoskolléga -véleményünk szerint- kissé túl is hangsúlyozták. Az amúgy is szorongó, bűntudatot érző, nőiségükben kisebbrendűséget átélő édesanyák így nem érezték magukat a gyermek gondozásában, nevelésében biztosnak, elsődlegesen kompetensnek. A nagymamák sem tudtak úgy segíteni nekik, mint ahogy az érett újszülötteknél természetes. Féltek is másra bízni a fürdetést, etetést. Elsősorban a sajnálat, a féltés, szorongás attitűdje motiválta és vezérelte cselekedeteiket. Már az első otthon töltött hetekben kezdett kialakulni bennük az „over protekt” (túlféltő, túlgondoskodó) nevelési attitűd (Jóval kisebb gyakorisággal, de a hideg, elutasító is előfordult). Kevésbé tudtak felszabadultan örülni a gyermeknek. Kevesebbet mosolyogtak rá, beszéltek hozzá, játszottak vele. Viszont szinte állandóan mellettük voltak, féltek magára hagyni, figyelték, óvták. A házastársi - és tágabb családi kapcsolataik így más dimenzióba kerültek.  Nem fogadtak látogatókat, sokáig nem vitték a csecsemőt emberek közé, mert féltették a fertőzéstől, stb. Sokuk magányossá vált. A távoltartás, titkolózás atmoszférájában éltek. Jó esetben a környezet aggódással, segítőkészséggel fordult feléjük, rosszabb esetekben sajnálattal, vagy szemrehányással. Nincs személyi, érzelmi kapcsolatuk vele. Amikor hazakerültek legalább 3-4 hét kellett ahhoz, hogy adaptálódjanak a környezethez, hospitalizáltságuk oldódjon, és, hogy anyjuk ölében érezzék a legjobban magukat. Nem voltak jelzéseik: éhségérzet, fázás, álmosság. Amikor már ezek kezdtek kialakulni, az anyákat kellett megtanítani a halvány jelzések értelmezésére, és leszoktatni arról, hogy a gyermek sírására pánikba essenek, elbizonytalanodjanak. Gyengébb fizikumuk, és az anyai féltés következtében kevesebbet mozogtak. Ezáltal korlátozottak voltak a környezet megismerésében, kevesebb volt a sikerélményük, később kezdtek el utánozni.  Mindezek együttvéve lassították, halványították az „én tudat” kialakulását. Jelentősen késett, és halványabb volt náluk a dackorszak.
Mindezek összességében más alapokról indult el a pszichés fejlődés.  A másság jelentősen hozzájárulhatott az érzelmi, figyelmi és magatartási problémák kialakulásához, a pszichés fejlődésmenet egyenetlenségeihez.
Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a fenti problémák mind az anya, mind pedig a gyermek részéről az életkor előrehaladtával és a gyermek állapotának javulásával egyre jobban oldódtak. Kialakult, és egyre harmonikusabbá vált az anya-gyermek kapcsolat. 5 éves korban már a koraszülött csoportban úgy ítéltük meg, hogy 68%-ban harmonikus, kiegyensúlyozott volt a családi élet és jól kommunikáltak. A 32 %-nál azonban - különösen ha elváltak a szülők -  alacsony volt  (85 alatti) a szociális kvóciens. 








ajánlja ismerősének

 Ajánló e-mail címe:
 Címzett e-mail címe:

 






Ezt ne hagyja ki




Főoldal   |   Impresszum   |   Oldaltérkép   |   Médiaajánlat   |   Jognyilatkozat   |   Térkép   |   A CREDO Működése