Táborozás

Már lehet jelentkezni a CREDO szokásosan magas színvonalú nyári táboraiba. Idén is indul angol, készség és képesség fejlesztő illetve nomád tábor is.


Tantárgyi korrepetálások

Több mint 30 éves szakmai tapasztalat és kedvező ár a garancia arra, hogy az Ön gyermeke is sikeresen fogja venni az akadályokat, ha a CREDO tantárgyi korrepetálásait választja.


Főoldal / Szolgáltatásaink / Korai fejlesztés

Szolgáltatásaink

Korai fejlesztés

 „Akkor teszünk jót a gyermekkel, ha életében felszedjük a korlátokat, 
                igyekszünk kiküszöbölni életéből a kudarcokat, ugyanakkor 
                      sikerélményhez juttatjuk, hogy erősödjön az önbizalma.” 
                                                                                              (Pálhegyi)
 



A korai fejlesztés szó hallatára a laikusok általában az egész kicsike gyermekek készségeinek és képességeinek a fejlesztésére gondolnak.
Ezzel szemben a szakemberek 0-5,6 illetve 7 éves korig bezáróan egy multidiszciplináris (orvosi, pszichológusi, gyógypedagógusi) komplex támogató segítségnyújtásra, melynek célja egy olyan szociális tanulás – nem funkciótanulás! -, amely a korai fejlesztésben részt vevő gyermeket alkalmassá teszi integrált vagy szegregált nevelésre.


E tárgykörön belül két különböző, mégis sok esetben egymás alternatívájaként használt fogalommal találkozhatunk:

   korai fejlesztés 
   korai intervenció


A kettő közül az első, amelyik kimondottan különböző szakemberek (háziorvos, védőnő, gondozónő, óvónő) gyermekre irányuló megsegítését jelenti, míg a második, mint tágabb fogalom, a gyermek szűkebb és tágabb környezetét is bevonja a segítő folyamatba.
Akár a problémamentes, akár a problémás gyermekeket nézzük, a korai fejlesztés mindenféleképpen kiemelten hangsúlyos.


Egyetértünk Rosta Katalinnal, aki erről azt mondja:

„Az első életévek fejlődési üteme és minősége hatással van egész életünk alakulására.
Nincs még egy olyan életszakasz, melynek során ilyen gyors ütemű változások történnek.
Az idegrendszer szerveződésével először az általános, majd a családilag öröklött képességek bontakoznak ki.
Kialakulnak alapvető humán funkciók és sajátosságok: járás, manipuláció, beszéd, testséma felismerés, elemi szokások, majd az éntudat. Ezek fejlődési üteme, érettsége, szervezettsége és minősége alapjaiban meghatározza a személyiségfejlődés ütemét és jellegét.”

Elkövetkezendő oldalainkon álláspontokat, kutatási eredményeket, megjelent cikkeket, korai fejlesztési lehetőségeket és intézményeket szeretnénk folyamatosan bemutatni azzal a céllal, hogy segítsük mind a rászoruló gyermekeket, mind pedig a velük foglalkozó szakembereket munkájukban.

Hamarosan folytatjuk...
 

 

 








ajánlja ismerősének

 Ajánló e-mail címe:
 Címzett e-mail címe:

 






Ezt ne hagyja ki




Főoldal   |   Impresszum   |   Oldaltérkép   |   Médiaajánlat   |   Jognyilatkozat   |   Térkép   |   A CREDO Működése