Táborozás

Már lehet jelentkezni a CREDO szokásosan magas színvonalú nyári táboraiba. Idén is indul angol, készség és képesség fejlesztő illetve nomád tábor is.


Tantárgyi korrepetálások

Több mint 30 éves szakmai tapasztalat és kedvező ár a garancia arra, hogy az Ön gyermeke is sikeresen fogja venni az akadályokat, ha a CREDO tantárgyi korrepetálásait választja.


Főoldal

Főoldal

Kedves Látogatónk!
Szeretettel köszöntjük a CREDO Iskolaelőkészítő és Fejlesztő Központ honlapján!


Új címünk:

2030 Érd, Tárnoki út 80/A
/ Térkép /

1111 Budapest, XI. ker. Karinthy Frigyes utca 22. II.emelet 16.ajtó

Óvoda: 2030 Érd, Avar utca 2.

Iskolaelőkészítő és Logopédia az Avar Úti Oviban

 

Honlapunk jellemzően két célt hivatott szolgálni.

 Az első, hogy a CREDO Iskola előkészítő és Fejlesztő Központ honlapjaként naprakész tájékoztatást adjon a szülőknek és az érdeklődőknek egyaránt, mind a gyermekek aktuális képzéséről, mind a táborokról, mind pedig az intézmény nyújtotta egyéb lehetőségekről, fakultatív programokról..

 A másik nagyon fontos célja jelen honlapunknak az, hogy Magyarországon egyedülálló módon választ adjon a szülőknek, pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak és minden kedves érdeklődőnek azokra a kérdésekre, amelyek a gyermek nevelése vagy a gyermek nevelésével kapcsolatos szakmai élet során problémaként jelentkezhetnek.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a problémák tárháza nagyon széles, és mindet felölelni akár több évig is eltarthat, így a módszer, amelyet választottunk a munkafolyamatokra, igen egyszerű.

Minden korcsoportból a jellemző leggyakoribb problémák leírásával kezdjük, majd ezeket bővítjük folyamatosan.

Amennyiben viszont olyan kérdés merül fel bárkiben, amelyet az oldal egyelőre nem tárgyal, a fórumon felteheti az aktuális problémára vonatkozó kérdését, melyet az intézményvezető személyesen válaszol meg.

 

Kellemes és hasznos időtöltést kívánunk!

 

"CREDO - Természetes megoldás a gyermekproblémákra"





ajánlja ismerősének

 Ajánló e-mail címe:
 Címzett e-mail címe:

 


Hirdetési felület


BAMAKO ISKOLA PROJEKT


Ezt ne hagyja ki




Impresszum   |   Oldaltérkép   |   Médiaajánlat   |   Jognyilatkozat   |   Térkép